[DE] L'Officiel Hommes - Nyár #2 - Billy, a kölyök

[DE] L’Officiel Hommes – Nyár #2 – Billy, a kölyök

Fiatal hős – és legenda. Előtte egy német sem ért el 27 évesen ilyen karriert. Bill Kaulitz, pop nomád, aki Berlin és Los Angeles között vándorol. Egy beszélgetés az életről, és annak értelmének kereséséről.

A türelem az első szó, ami eszembe jut, mikor meglátom Bill Kaulitzot a stúdióban ücsörögni. A sminkese sminkeli. Térdei kilógnak kiszaggatott farmerjából. Farmerjának szára fel van hajtva, így láthatóvá válnak bokái. Egy fehér-barna foltos bulldog fekszik lábainál: „Ő Pumba. Ma nem akart felkelni.” Bill hangja szeretetteljes és őszinte.

„Régóta meg van már neked?”, kérdem tőle, és a hajszárító készülék mellett ülünk. Tudom, hogy Pumba valahol a legaranyosabb állathírességek között van. Rengeteg fotó látható az Instagramon arról, hogy Bill Pumbát öleli. Még saját videót is kapott a szülinapjára.

„Három éve. Mikor magamhoz vettem még csak 8 hetes volt. Annyira aranyos a maga módján. Tele van szeretettel. Néha csak ül ott és mélyen a szemembe néz, mintha megölelne.”

Bill a tetoválásokról beszélget a sminkessel. Arról beszélgetnek, hogy idővel, különösen a feketék kifakulnak. A nőnek is van egy a kézfején, egy lánc, amelyen kereszt lóg. Bill megmutatja neki a kezeit és az alkarját: a „Freiheit 89” (Szabadság 89) szó áll rajta. Cifrázva. Egy utalás édesanyjára. Mikor terhes volt az ikrekkel, még állt a Berlini Fal. Bill becsukja szemeit és hátra dől. A sminkes bekeni az arcát egy Bobbi Brown krémmel.

„Szükséged van még valamire?”, kérdi tőle és a homlokánál megigazítja a haját. Bill tüzetesen megvizsgálja magát: „Nem, minden oké.” Feláll, a tükörhöz hajol és megigazítja a haját. Minden hajszál megfelelően áll.

Bill menedzsere jön be: „Reggeliztél?”

„Igen, reggeliztem.”

„Általában sokkal több minden szokott lenni.” Egy tányér vizet rak a kutya elé: „Pumba, ez nagyon finom, nincs benne kalória.”

Pumba sértődötten elfordul.

A menedzser felolvas egy interjút Billnek, amelyet a Tokio Hotellel készített egy bulvár magazin. Bill közben SMS-t ír. Két ujjal. Aztán eljön az első szett ideje. Bill leveszi a cipőit. Titokzokni és fekete boxer alsó van rajta. A meztelen felsőtestén egy újabb furcsa tetoválás van: „Wir hören nie auf zu schreien – wir kehrem zum Ursprung zurück.” („Soha nem fogjuk abbahagyni a kiáltást. Vissza fogunk térni az kezdetekhez/gyökerekhez”).

A stylist segít neki felvenni a kígyóbőr csizmát, és beköti a cipőjét. Majdnem 13:00 óra van. Még egy óra van a programunkból.

Elkezdődik a fotózás. Bill nagyon koncentrál, fejét csak centikre mozgatja, gesztusain alig változtat. A fotós el van ragadtatva: „Fantasztikus. Igen, pontosan így! Most szeretném, ha közelebb jönnél.”

Aztán megnézik együtt a fotókat a monitoron.

„Nagyon szép a megvilágítás. Csodás.”

„Azta, ez nagyon jó. Szuper, király. Tetszik.”

„Így tovább.”

Gyors smink ellenőrzés. Hajlakk. Igazítás. Most már a kutya is rajta lehet a fotón. Együtt pózolnak, fel, le, oldalt, egymásra néznek, egy puszi a nyakára és kész.

„Na, drágaságom, nagyon jó voltál.”

Minden gyorsan ment. A következő beállásnál van egy asztal, amin Bill fekszik egyik lábát felhúzva. Utána, Bill egy matracra zuhan rá. Bill óvatos és türelmes, de jól érzi magát. „Gyerünk!” Teljesen fel van pörögve. „Ó, elcsesztem.”

Hozok magamnak egy teát és leülök a modell ügynök mellé. Elmeséli, hogy maga is 7 évig modell volt: „De egy nap, úgy gondoltam, hogy valami másnak kell jönnie. Most lekötnek a hírességek.”

„Bill régóta dolgozik már neked?

„Nem, most szerződtettük. De ez egy nagyszerű kezdet. High fashion. Kíváncsi vagyok a visszajelzésekre.

A következő szett egy sárga kabát, amelyben hátulról fotózzák. Aztán szünetet tartanak. Ebédidő a csapat számára. Saláta, citromos vinaigrette mártással, cukkini carpaccio grillezett garnélarákkal, sütőtök gratin Halloumi sajttal, marha ragu Porter sörben párolt répával.

„Egészséges, jót tesz nekem.” Bill elmeséli nekünk, hogy gyakran eszik pizzát. Intésre egy asszisztens elkezd forgatni a Tokio Hotel TV-hez. A csatornájuk a YouTube-on van. Angolul. „Imádom az egészségtelen dolgokat”, mondja Bill a kamerába. „Az olasz a legjobb. Egész nap pizzát tudnék enni. De imádom édesanyám mustáros tojását is. Ez egy német specialitás. Nagyon finom. Imádok minden sajtos dolgot. Amerikában szar az étel. Nem tudják, milyen a jó kenyér. Mikor itt vannak a barátaim el vannak ájulva a tortáktól. Rebarbara pite. Hmm.” Nevet a német szón, és tovább eszi a salátáját. Végül iszik egy feketekávét. Hosszú kávé.

Amerika a kulcsszavam. Bill most már hét éve él ott. „14 bőrönddel mentünk ki. Az egész családunkkal a völgyben voltunk először, de aztán gyorsan meguntam. Szükségem van a nagyvárosra. Most már visszatértünk Nyugat-Hollywoodba. Szeretnék egy második otthont New Yorkban. De még meg kell győznöm Tomot. Nem szereti a változást.”

„És nem mehetsz oda egyedül? Még az ételed szerelmével sem?”

„El sem tudnánk képzelni, hogy külön éljünk. A párjainknak – ha van – ez azt jelenti, hogy mindkettőnkkel kapcsolata van. Mindkettőnket szeretnie kell. Ez az első kapcsolat, ami mindkettőnknek van, és aztán jön egy nagy szakadék. Ez sokaknak nem túl könnyű.”

„És most nincs szerelem az életedben…”

„Igen, de Tom mindig örül, ha nem vagyok szerelmes. Azt mondja, sokkal jobban koncentrálok és dolgozok. Mindig nagyon romantikus vagyok – például azt mondom, gyerünk, menjünk el Indiába, hogy ott esküdjünk meg. Tomot nem az ösztönei hajtják, sokkal racionálisabb.”

A munka folytatódik. Bill szettet vált, újra forgatnak vele. Most a divatról van szó. Billt nagyon érdekli egy bőszárú nadrág, ami a következő szetthez tartozik. „Ez nagyon jól néz ki, nekem is kell egy.” mondja a stylistjának. „Kérdezd meg őket, hol vehetek ilyet.”

„Megtartod minden fellépő ruhádat?”

„Van egy nagy tárolóm. Minden el tudok mondani azokról a ruhákról, amit egyszer viseltem. Saját magam stylistja vagyok. Az első Echo? 2006-ban volt. Egy olyan pólót viseltem, amin egy koponya volt.” A kamera felé fordul: „Bőrdzsekivel. Minden történetet tudok. Van egy bőrdzseki, ami a mindent jelentette nekem. Az első szerelmem.”

„Hány pár cipőd van?”

„Cipő? Több száz? Sosem számoltam még meg.”

Az operatőr azt mondja: „Talán készítünk majd erről egy részt, ahol mesélhetsz a ruháidról.”

„Igen, az jó lenne.”

Bill felöltözik, és a fotóshoz megy. A kutyája felkel és utána baktat.

A fotózás után az öltözőben ülünk.

„Szereted, ha fotóznak?”, kérdem tőle.

„Abszolút. Ez a szenvedélyem. A divat olyan dolog számomra, ami sok örömet okoz egyébként. Énekesként, minden oldalát megélhetem. A színpadon és a fotózásokon. Imádom a divatbemutatókat, szeretek a divathétre járni és tervezőkkel beszélgetni.”

„Tetszik a tükörképed?”

„Sokkal kevésbé vagyok hiú, mint sokan gondolnák. Nem szoktam órákat nézegetni a fotóimat azt mondogatva, hogy „Ezt photoshoppolni kell, mert nem tetszik.” Ezen a téren igazából tök nyugodt vagyok. Állandóan változtatom a külsőmet. Még reggel sem töltök túl sok időt a tükör előtt, mielőtt kiteszem a lábam, de azért esténként igen.”

„Van otthon a faladon saját magadról fotó?”

„Nem. Szerintem tök gáz, mikor belépve az ajtón egy hatalmas portrét látsz az illetőről.”

„Életnagyságú poszter sincs?”

„Az asszisztensem egyszer küldött nekem egy képet a Vogue-ból. Ez egy hatalmas álom volt számomra, hogy legyen egy fotózásom a Vogue-ba. A születésnapomra kaptam tőle ajándékba. És kaptam egy bekeretezett képet a fotózásból Ellen von Umwerth-tel. De nem lógnak a falomon, hanem valahol a stúdiónk sarkában van. Ugyanez a helyzet a díjakkal is valamin az arany és platina lemezekkel. Örülsz nekik, de nem akarsz vele kérkedni.”

„Milyen számodra egy ideális nap?”

„Mindenek előtt van egy hosszú reggelizés a barátaimmal és a testvéremmel, valamint a kutyáinkkal. A napon, a los angelesi házunkban. Az ajtók kitárva, jó levegő, miközben beáramlik a meleg szellő. Tojást és görögdinnyét eszünk, miközben például a „Stranger Things” megy a Netflixen. Aztán elmegyünk a parkba – minden nap kijárunk a kutyákkal sétálni – aztán kellemesen megebédelünk. Este elkészülünk és elmegyünk bulizni hajnal 6-ig. Imádok bulizni járni, imádom a berlini éjszakai életet, imádom a Berghaint és a Kater Blaut, imádok nagy csoportba járni – amelyben vagyunk vagy 15-en – egyik klubból a másikba. Szeretek elvegyülni ebben a színes keveredésben, és aztán délután 2-ig aludni és aztán megint nyugodtan megreggelizni.” Elneveti magát.

„Jó, és akkor mit szoktál inni?”

„Igazából furcsa mód, imádom a whiskey-kólát.”

„Maláta whiskey?”

„Sokak szerint, a jó whiskeyt nem szabad kólával keverni, de örökké azt tudnám inni.”

„Los Angelesben hogy szoktad csinálni? 2-kor bezárnak a klubok és 01:45-kor bejelentik, hogy utoljára lehet italt rendelni.”

„Ezért imádok Európába jönni. Mikor mesélem a barátaimnak Los Angelesben, hogy itt mi hajnal 1-kor indulunk el bulizni, azt hiszik megőrültem. És mikor azt mondom, hogy sörrel beszállhatunk a taxival, vagy ihatunk és cigizhetünk, akkor azt hiszik, itt anarchia van. Úgy érzem, hogy Los Angelesben az emberek elindulnak 20:00-kor és gyorsan be akarnak rúgni, mert nem soká záróra.”

„De nem élsz igazi rock sztár életet, igazam van? Nekem az az érzésem, hogy nagyon összeszedett vagy…”

„Vannak bizonyos szakaszaim. Extrémek. Nagyon keményen bulizom – másnaposság, és minden velejárója. Imádom elengedni magam. De ha nyomás alatt vagyok és új albumot adunk ki, vagy turnézni indulunk, akkor tudom, hogy két hónapig vigyáznom kell a hangomra, és akkor egy teljesen más üzemmódban vagyok. Akkor a teázom – egészségesen élek – nem dohányzom üzemmódban vagyok.”

„Bill, a jófiú?”

„Igen, egyszer már elment a hangom, és meg kellett műtetnem. Az egy rémálom volt számomra akkor. Le kellett mondanunk az egész turnét. Ez a félelem folyton ott van bennem. Egy fellépés olyan, mint a cirkusz, minden egyes nap a legjobbat kell adnod. Maximalista vagyok, ha erről van szó. Nagyon összeszedett és pontos. Az amerikaiak azt mondják, hogy ez nagyon németekre vall. Nekem is magas elvárásaim vannak, ha koncertre megyek. 100%-ot akarok. Azt akarom, hogy mikor az emberek kimennek, azt mondják, hogy az volt életük legjobb estéje.”

„Honnan meríted az erődet?”

„Ezt néha én is megkérdezem magamtól. Nem tudom. Vannak olyan pillanataim, mikor nagyon kimerült vagyok. De tudom, hogy össze tudom magam szedni. Vannak reggelek, mikor azt gondolom, „Nem tudom, nem megy, fáradt vagyok.” De nagyon utálok csalódást okozni az embereknek. Saját magamra helyezek nyomást, így ösztönzöm magam. Ettől eltekintve, támogatjuk egymást. Tom és én. Nagyon mély kapcsolat van köztünk. Sosem voltunk még 24 óránál többet külön. Erősítjük egymást. Ha az egyikünk padlón van, a másik felsegíti.”

„Mi fontos még? Egy bizonyos zene? Be szoktad csukni a szemedet és egy bizonyos mantrára koncentrálsz?”

„Nehéz a csend. Jobban szeretem, ha történik valami. Nem szeretek magányos lenni. Mindig az az érzésem, hogyha egyedül vagyok sokáig, akkor bajba kerülök. Jobban szeretek haladni az árral. Be kell valljam, imádok stresszelni. Szeretem, ha van egy időbeosztás, most is itt van ez a találkozó, ezt most meg kell csinálnom. Csak úgy elütni a napot… én nem ilyen vagyok. Akkor nyugtalan vagyok, és felmerül bennem a kérdés, hogy mit művelek az életemmel.”

„Hogyan illeszkedik ebbe a szóló projekted?”

„Az egy szívdobbanás volt számomra. Egyszerűen kiadtam egy kislemezt öt dallal. Egy szerelmet dolgoztam fel benne részben, amely rosszul alakult. Végül, darabokra tört a szívem. Nagyon intenzív élmény volt kiírni magamból. Tom volt a producer, így nem voltam teljesen egyedül. A klipet a barátaimmal készítettem. Ehhez nem akartam egy nagy kiadót.”

„Mondjuk úgy, hogy titokban jelentetted meg?”

„Igen, rengeteg képet készítettünk, és aztán párizsi, berlini és los angelesi galériákban állítottuk ki. Minden dalhoz tartozott egy különleges plusz: a fotóalbum, a saját tervezésű kapucnis felső egy pendrive-val. Kapcsolni akartam hozzájuk valamit, és valami egyedit akartam csinálni.”

„10 év múlva is a zene iparban látod magad?”

„Igen, mindig. El sem tudnám képzelni, hogy valami mást csináljak. Természetesen, kalandozok a divat iparba is, például egy saját divat márkával vagy egy film. Talán egy színdarab.”

„Akkor Hollywood a megfelelő hely számodra. Van más álmod is?”

„Szeretnék nyitni egy klubot Európában. A los angelesiek még nem tudják, de szerintem imádnák. Mindent én csinálnék: a dekorációt, a menedzselést…”

„És a színpadon is te állnál?”

„Igen, természetesen. Szuper az élő zene. Ez lenne az álmom.”

„Jó, ezzel az elképzeléssel fejezzük most be. Hiányzik valami? Egy utolsó vallomás az élet értelméről?”

„Az élet értelme? Nem, én is ezt keresem minden egyes nap.” Bill lehajol Pumbához és lágyan azt mondja neki: „Számodra az élet értelme az evés.”

NYLON Photoshoot by Felix Krüger [+15]

L’Officiel Hommes Photoshoot by Thomas Leidig [+3]