“Dream Machine” turné – Meet & Greet beszámolók #3

“Dream Machine” turné – Meet & Greet beszámolók #3

2017.04.04. Németország, Berlin, Huxleys
– A meet & greeten lecsúszott Bill zipzára, és egy rajongó szólt neki. Bill megköszönte, mert nem szokta érezni, ha lecsúszik neki.
– Megkérdezték őket, hogyan megy nekik az átállás a turné életről a normál életre. Bill azt mondta, hogy sosem élnek normális életet, de alig várja, hogy nyaralni menjenek, és ismét keményen bulizhasson.
– Billt megkérdezték, hogy eltudná-e képzelni, hogy a zenekar turnéján Billy dalokat is előadjon. Georg szerint a rajongónak nem Billtől kéne megkérdeznie, hanem a zenekar többi tagjától. Bill azt mondta, nem tudná elképzelni, mert akkor többé már senki sem akarna Tokio Hotelt hallgatni, és ez nem tenne jót a zenekarnak. Az életének ezt a két területét szeretné teljesen külön kezelni, de szeretne kiadni egy második szóló lemezt is.
– Egy lány az “An deiner Seite”-vel kapcsolatosan kérdezett. A srácok azt hitték, azt kérdezi, hogy akarják-e játszani a turnén újra és, hogy annak milyen szuper az angol szövege. A lány igazából arra gondolt, mi járt a fejükben, mikor megírták. Bill elmondta, hogy az emberek egyik legnagyobb félelme, hogy egyedül maradnak, és mindenkinek szüksége van valakire az életében. Valószínűleg gondolt valakire mikor megírta, de már nem emlékszik rá, hogy kire.
– Elsősorban Tomtól kérdezték, hogy eltudná-e képzelni, hogy pornó sztár karrierbe kezd, különösen azért, mert (állítólag) kapott egy 5 millió dolláros ajánlatot egy forgatásra. Tom azt mondta, hogy sosem forgatna pornót, mert akkor elveszne a varázs. Ingyen sosem tenné, de viccelődve azt mondta, 5 millió dollár esetén megfontolná, ha előtte találkozhatna a színésznővel és utána dönthetné el, illetve, attól is függne, mit kellene csinálnia.
– Megkérdezték tőlük, hogy van-e visszatérő álmuk. Tom először azt mondta, hogy neki nincs, Georg viszont el szokta felejteni, hogy miket álmodik. Aztán Georg, Tom és Bill megállapodott abban, hogy valami hasonló dolog történt, mikor gyerekek voltak. Bill elmondta, hogy volt egyszer egy nagyon ijesztő álma, ami gyerekkorában sokszor visszatérő volt. Még mindig sokat álmodik, és az ikrek elárulták, hogy gyakran vannak rémálmaik.
– Megkérdezték Billtől, hogy mivel a bakancslistáján szerepel, hogy Angela Merkellel beszélgessen, így mit kérdezne tőle. Egy rajongó hozzászólta, hogy nem kedveli a politikust, így a fiúk viccelődve mondták, hogy akkor nem lesz közös fotó velük. Bill szerint, Angela Merkel nagyszerű, mert olyan anyáskodó, és úgy véli, biztosan remekül főz. Tom szerint, az egyik legérdekesebb személy, akivel találkozhat, és azon kevés nő közé tartozik, akit tényleg szívesen meghallgatna.
– Ha a zenekarnak lenne egy WhatsApp csoportja, akkor mi lenne annak a neve. A srácok elmondták, hogy elsősorban iMessage-en kommunikálnak, de nincs csoportnevük. Georg és Tom nem használja a WhatsApp-ot mert Tom szerint már nem 13 évesek. Bill időnként használja.
– Ha életük végéig egy dolog ehetnének, akkor mi lenne az. Georg és Bill a pizzát mondta, de aztán Bill megváltoztatta a sültkrumplira váltott. Tom szerint, nagyon korán meghalnának, ha ilyen egészségtelen dolgokat ennének, így ő a sushit választaná. A kérdést feltevő rajongó azt mondta, hogy Tom győzött, mert a sushi az egyetlen dolog, amit minden nap lehet úgy enni, hogy más legyen.
– Pár rajongó kérte őket, hogy Kazahsztánban is lépjenek majd fel.
– Egy lány felhozta Billnek, hogy egyszer azt mondta, jobb egyedül lenni néha, és azt kívánja neki, hogy találja meg a nagy szerelmét. Bill megköszönte neki és hasonlókat kívánt.
– Megkérdezték tőlük, hogy ha összevesznek, ki teszi meg az első lépést a békülés érdekébe. Tom azt mondta, hogy egyikük sem, hanem csak egyszer elkezdenek megint beszélgetni. Bill szerint attól függ. Georg azt mondta, hogy szerinte Tom. Tom hozzátette, hogy kettőjük közül, ő a kedvesebb. Bill azt mondta, hogy egyikük sem makacs az ilyen dolgokban. Lehet, hogy egyik pillanatban őrületesen veszekednek, de a következő pillanatba, pedig úgy beszélgetnek, mintha mi sem történt volna.
– Ha szuper erőt választhatnának, akkor az ikrek a láthatatlanság mellett döntenének. Georg nehezen tudna dönteni, a láthatatlanság és a repülés között. Tom is szeretne repülni. Bill szerint, ha láthatatlan, akkor irányíthatná a világot, és sok mindent megtehetne.
– Megkérdezték tőlük, hogy milyen érzés, hogy bizonyos rajongókkal “sűrűn” összefutnak. Bill azt mondta, attól függ, kiről van szó. Tom hozzátette, olyan, mint a való életben. Valakikkel szeret találkozni, valakikkel pedig nem szívesen.
– Az a rajongó, aki azt mondta, hogy nem rajong Merkelért, szeretett volna valamit kérdezni, de Bill sokáig ignorálta. Aztán végül csak felszólította azzal, hogy “Akkor most jöjjön, a Merkel-utáló”. Ezután egy kicsit politizáltak. A rajongó mondta, hogy ő inkább az SPD-t (Németország Szociáldemokrata Pártja) támogatja, és Tom egyet értett vele, hogy nem olyan rossz a programjuk, de ő szerinte Merkel remek kancellár. A srác kérdése, hogy Billnek van-e olyan tetoválása, amit megbánt. Bill elmondta, hogy nincs, habár van pár olyat, amit nem tetováltatna magára újra, de ezeket sem takartatná el. Úgy gondolja, hogy egyszerűen csak ott vannak rajta, és ha a tükörbe néz, fel sem tűnnek neki, mert annyira hozzá tartoznak. Utána a fiúk azon viccelődtek, hogy akarnak egy unikornis tetoválást.
– Megkérdezték tőlük, hogy melyik a kedvenc helyük Berlinben, mire Bill rögtön rávágta, hogy a Berghain. Mikor a rajongók reklamáltak emiatt, Bill visszakérdezett, hogy jártak-e már ott. Egy lány megemlítette, hogy hallotta, hogy milyen sokáig és milyen nehezen lehet oda bejutni. Bill vigyorogva mondta, hogy ő nem szokott várakozni. Az ikrek ezen kívül megemlítették a Kater Blaut. Bill szerint Berlinben van a legjobb éjszakai élet, amelyben Georg és Tom is egyetértett.
– Egy lány felemlegetett egy Dr. House részt, melyben volt egy pár, ahol az egyik fél aszexuális volt és a másik fél pedig feladta a szexuális életet a társáért. A lány kérdése az volt, hogy hogyan reagálnának, ha egy olyan emberbe szeretnének bele, aki aszexuális. Tom azt mondta, hogy ő nem biztos, hogy képes lenne erre, de néha úgy érzi, hogy ő is aszexuális, mikor úgy érzi megcsömörlött, nem akar szexet és már mindent megtapasztalt. Georg hozzátette, hogy Tom már 15 évesen elérte ezt a pontot. Bill nem értett egyet Tommal, mert szerinte a szex hozzá tartozik. Tom elmondta még, hogy egy kapcsolat egyetlen előnye, hogy remélhetőleg jó lesz a szexuális életed, ha viszont nem, akkor az a kapcsolat csak hátrányokkal jár.

2017.04.06. Svédország, Stockholm, Fryshuset
– A soundchecken ott voltak az ikrek kutyái is, és megengedték a rajongóknak, hogy megetessék őket.
– Billt a berlini nadrág problémájáról kérdezték. Azt mondta, akkor aggódott miatta, de most már csak nevet rajta. Egyébként a meet & greet háromnegyede e téma körül forgott.
– Megkérdezték tőlük, hogy jártak-e már Dániában. Bill elmondta, hogy ott ünnepelték a születésnapjukat, mikor betörtek a hamburgi otthonukba. Bill azt is hozzátette, hogy a születésnapjuk helyszíne, olyan volt, mint egy pornófilm forgatás.
– Bill elárulta, hogy képes azért hazudni azoknak az embereknek, akiket szeret, hogy kevésbé bántsa meg őket.
– Szeretnének Ausztráliában és Kínában is fellépni.
– Tom szerint a jazz időtlen, és el tudná képzelni magának B-tervként. Bill nem fél attól, hogy a Tokio Hotel nem fog tovább fejlődni.
– Tom legtöbbször fekete-fehér képekben álmodik. Bill úgy nézett ikrére, mint egy őrültre, és erről még ő sem tudott.
– Tom azt mondta, hogy ha egy dalszöveget tetováltatna magára, akkor a “My face is numb”” lenne az arcán.
– Megkérdezték Billtől, hogy mitől érzi magát teljesnek. Bill elmondta, hogy nem érzi magát teljesnek, de aztán végül azt mondta, hogy Pumba kiegészíti őt.
– Bill örök kedvenc fellépő ruhája az, amit a “Humanoid City” turné nyitányában viselt. A második kedvenc a mostani turné második szerelése.
– A turné legrosszabb része számukra, hogy hiányoznak a háziállataik és a családjuk. Gustav elmondta, hogy nagyon hiányzik a kislánya, és sajnálja, hogy lemarad a fontos pillanatokról. Bill hozzátette, hogy nehéz időt szakítania magára, és hogy egyedül legyen.
– Tom ezúttal azt mondta, hogy azért nem játszanak régi dalokat, mert a jelenlegi turné dinamikájába nem passzolnak. A “Dream Machine”-t is azért hagyták ki, mert túl sok hasonló tempójú dal lenne. Úgy érzik, hogy a régi dalok közül csak a “Black” és a “Rescue Me” olyan, amit manapság is jó játszani.
– Az ikrek szeretnének egy csomó helyet megnézni az Egyesült Államokban. Tom egy új motort akar, és, hogy azzal látogasson majd el például a Yellowstone parkba. Emellett elmondták, hogy a születésnapjukat a Sequoia Nemzeti Parkban ünnepelték.

2017.04.07. Norvégia, Oslo, Sentrum Scene
– A srácokat sokkolta a stockholmi terrortámadás, de úgy gondolják, mégsem volt meglepő, mert mostanában sajnos sok ilyen történik Európában. Georg elmondta, hogy a támadás előtt két nappal azon a helyen járt.
– A “Love Who Loves You Back” alatt Bill azt énekelte, hogy “Boy, if you like it”.
– Bill kedvenc tetoválása a boxoló, míg Tomé a pontok az ujján.
– A kedvenc német zenekaraik az AnnenMayKantereit, Clueso, Bosse, Groβstadtgeflüster és Nisse.
– Megkérdezték tőlük, hogy a tortát vagy a sütiket szeretik-e jobban. Az ikrek elmondták, hogy az amerikai torták nem jók, és a nagymamájuké a legjobb.
– Úgy érzik megtalálták az igazi stílusukat és ezen nem is akarnak változtatni.
– Billnek eszébe jutott, hogy pontosan 9 éve kellett lemondaniuk a koncertjüket az “1.000 Hotels” turnén.
– Egy lány azt mondta, hogy Németországban nőtt fel, azon a helyen, ahol az ikrek édesanyjának az esküvője volt. A lány megkérdezte tőlük, hogy abban a városban melyik az ikrek kedvenc helye. Az ikrek végül összevesztek azon, hogy az édesanyjuk hol is ment férjhez.
– Az egyik rajongó a párkapcsolati problémáiról mesélt, mire Bill először azt mondta neki, hogy ha nem teszi őt boldoggá a másik, akkor nem kéne vele maradnia, és neki is ez volt a problémája abban a kapcsolatában, amelyből a szomorú dalok születtek. A lány erre, azt mondta, hogy az a baj nem tudná elhagyni, mert nagyon szereti ő is a fiú. Ezután Tom azt mondta, hogy ő abban hisz, hogy az idő mindent meggyógyít, így ne féljen attól, ha összetörik a szívük.
– Megkérdezték tőlük, hogy olvastak-e már róluk szóló rajongók által írt történeteket. Bill azt mondta, hogy nem, de érdekesnek találja, hogy róluk írnak történeteket.

2017.04.09. Finnország, Helsinki, The Circus
– Ha blogot vezetnének, akkor természetesen Bill divat témában írna, míg Georg utazásról, aztán elkezdtek a szállodákról beszélgetni.
– Bill elárulta, hogy 3-4 éves korában porszívót kapott karácsonyra.
– A srácok megkérdezték, hogy ki honnan jött, és sokan azt mondták, hogy Svédországból. Egy lány, mondta, hogy Finnországból, mivel itt vannak, erre Tom megköszönte, hogy emlékezteti rá.
– A srácok beszéltek egy bizonyos sétahajózásról, amin voltak, és nem érezték ott jól magukat. Azt mondták, mindenki részeg volt és szar zenére buliztak. Bill attól félt, hogy egy nő lehányja. Aztán Bill bement a gyógyfürdő részlegre, ami igazából egy szauna volt és mindenki meztelen volt.
– A meet & greet azon részén, mikor az öltözőjükben találkoznak a rajongókkal, játszottak a rajongókkal, hogy találják ki, melyik dalt játsszák. Németül beszéltek, hogy a rajongók ne értsék, melyiket fogják, és eljátszották a “Nothing’s like before”-t is.
– Tom sokat játszott az “Assassin’s Creed” számítógépes játékkal.
– A srácok szerint itt az ideje, hogy Georg megnősüljön. Georg erre nem mondott semmit. Bill az esküvőjét a Maldív-szigeteken képzeli el, egyedi tervezésű, krémszínű Dior vagy Ralph Lauren öltönyben. Mindannyiuknak tetszett Gustav esküvője és szerintük nagyon aranyosak voltak, a hely is szép volt.
– Bill azt hitte, hogy nem fogják megélni a 27. életévüket. A szülinapjukon először egy nagy bulit akartak drogokkal, és piával, de aztán meggondolták magukat és egy kirándulás-szerű úttal ünnepeltek.
– Pumba imád úszkálni, de Bill nem biztos benne, hogy tud, ezért mindig fogja a vízben.
– Megkérdezték tőlük, hogy mit éreznek mikor a színpadon állnak. Bill elmondta, hogy a saját dalszöveged, a saját történeted, így megpróbálja mindig belerakni magát a dalba és megélni. Tom elmondta, hogy sok koncert után számára sokszor a műszaki dolgokról szólnak a dolgok, és fontos odafigyelnie arra, hogy minden működjön, mert nagyon sok minden van a színpadon. De végül is ő is Bill véleményéhez lyukadt ki, hogy fontos, hogy beleéljék magukat.
– Feltették a kérdés, hogy mi alapján döntik el, hogy melyik országba mennek, és hogy ezúttal miért maradt ki Dánia. Elmondták, hogy az a helyszín, amit kinéztek, abban az időben nem volt elérhető. Fontos, hogy tartsák az ütemtervet, mert nem ugrálhatnak ide-oda, így ezúttal kimaradt Dánia. A tervezésnél fontos tájékozódási pont, hogy melyik országokban vásárolják meg sokan a zenéjüket, így ez alapján is eldől hova mennek és hova nem.
– Billt jó tulajdonságairól kérdezték, és szerinte ez a hűség és a pontosság.
– Az amerikai turnéról is hamarosan információkat közölnek, de előreláthatólag ősszel és télen lesz.
– Bill elmondta, hogy örül, hogy turnézhat, de a boldogságért meg kell dolgozni.

2017.04.10. Litvánia, Riga, Studio 69
– Bill elmondta, hogy nagyon korán, 13 évesen vesztette el a szüzességét. Félénk volt, és először le sem esett neki, hogy az volt az első alkalom.
– Egy rajongó Tom kutyájának hozott ajándékot, valamilyen kiegészítőt, amitől könnyebb és kevésbé fájdalmas lesz Tom kutyájának, Cappernek a séta. A lány elmesélte, hogy az egyik kutyája 9 éves és nagyon rossz körülmények közül fogadta örökbe. Tom teljesen ledöbbent, aztán megkérdezte, hogyan használja ezt a dolgot és megjegyezte, hogy elfogadja, mert még nem volt felbontva. A lány kicsit rossz néven vette a dolgot, mire Tom úgy próbálta menteni a helyzetet, hogy kap egy különleges ajándékot és választhat a pengető és a gitárhúr között. A lány először a pengetőt akarta, de Tom mondta, hogy Georgé, így aztán a lány a húrokat választotta.
– Bill azon viccelődött, hogy a következő turnén nem lesznek VIP-csomagok.
– Tom elmesélte, hogy mikor először volt raszta haja, akkor azt egy ismerőse csinálta neki, de miután elment úszni szétjött. Utána onnantól fogva magának csinálta.
– Georg azt mondta, hogy a következő hónapban valószínűleg bejelentik az új turné dátumokat.
– Megkérdezték tőlük, hogy ha egy napra egy országot irányíthatnának, akkor min változtatnának. Tom vicceskedve azt mondta, hogy a női jogokon, hogy ne vezethessenek, és ne kaphassanak jogosítványt, illetve betiltatná a cirkuszokat és állatkerteket. Georg azt mondta, hogy az iskolarendszeren változtatna.
– Egy lány megkérdezte, hogy Magyarország tervbe van-e véve, de Bill azt mondta, hogy nem.
– Megkérdezték Billtől, hogy mi számára a hét legfontosabb dolog: anyukája, Pumba, Tom, a zenekaruk és aztán abbahagyta a felsorolást.
– Bill sokkal spontánabb, mint Tom.
– Bill elmondta, hogy gyakran repül a Lufthansával, és ennél a cégnél vannak a legszebb légi kísérők.
– Szerintük a legszexibb női foglalkozások a légi kísérő, a politikus, és az ügyvéd.
– Bill izgult a berlini koncert miatt, mert sok családtagjuk és barátjuk volt ott, de boldog volt, mikor látta, hogy a VIP-részlegben táncolnak.
– A legutóbbi Coachella fesztiválon Bill sebekkel, felöltözve és hátizsákkal a hátán ébredt, és nem emlékezett rá, hogy mi történt vele az előző éjjel. Tom azt mondta, hogy a medencéhez mentek, de Bill nem emlékezett rá.
– Bill szereti a pezsgőt, a tequilát és a whiskeyt, de utálja a vodkát.
– Az öltözőben levő meet & greeten Bill megitta az összes pezsgőt, így a rajongóknak csak sör jutott.

2017.04.12. Lengyelország, Varsó, Progresja Music Zone
– Georg legfurább álmában, ő volt Angela Merkel.
– Bill példaképei David Bowie, Robyn, Britney Spears és Cher.
– Az ikrek elmondták, hogy az egy hetes pihenőjük alatt egy olasz gyógyfürdőben fognak lazítani. A rajongók meg akarták tudni, hogy pontosan hol, de Bill azt mondta, nem árulhatja el, mert Tom folyton meztelen lesz, és azt nem lenne tanácsos nőknek látnia.
– Tom elmondta, hogy Ariana Grande-val kipróbálná a 69-es pózt.
– Tom elárulta, hogy a hőse Robert Lewandowski focista.
– Ha Billnek összetörik a szíve, akkor sokat bulizik, és drogozik.
– Bill a következő divat trendeket nem akarja látni: műszőrme, egzotikus állatok, flip-flop papucs shorttal, kövér emberek leggingsben és balerina cipőben.
– Azért nem énekelnek németül, mert nem akarnak.
– Ha egy szóban kellene jellemezniük a turnét, akkor Bill szerint álomszerű, Tom és Gustav szerint különleges, Georg nem válaszolt.
– Bill szerint hülyén viselkedik, mikor valaki olyan van előtte, aki bejön neki. Ilyenkor félénk lesz és elpirul.